Hétfő reggel ott állt velem az én kis családom az Őssejt-transzplantációs Osztály várójában. Felpakolva csomagokkal, nehezen elváló szívekkel öleltük egymást. (Van nekünk a „nagy családi ölelésünk”, ami bizonyos pillanatokban nélkülözhetetlen. Ez is egy ilyen pillanat volt. <3 ) Nem volt könnycsepp és nem volt könyörgés, hogy „Anya ne menj”, mindenki megértően, aggódó mosollyal és csupa szeretettel vette ezt a cseppet sem könnyű helyzetet. Büszke vagyok rájuk, büszke vagyok magunkra! Aztán kinyílt a nagy üvegajtó, jött a nővér. Én beléptem a csomagokkal, a Fiúk maradtak a váróban, már csak a sziluettjüket láttam a mintás üvegen keresztül. Felvettem a lábzsákot, a maszkot, a köpenyt, így léphettem az Osztályra. Elérkezett a várva várt pillanat. Bevezetett a nővér a 4-es szobába, ami hosszú hetekig steril biztonságot nyújt majd nekem.

Hétfői élményadagomat a centrális kanül behelyezése biztosította. (Csupa új tapasztalás.) Hála az ügyes kezű Doktornak, nem volt rossz élmény. Alapos bőrfertőtlenítés és helyi érzéstelenítés után a jobb kulcscsont alatti vénába lett behelyezve a helyes kis szerkezet. A Doktor megkereste a vénát és a tökéletes pozíciót, majd mikor minden rendben volt, akkor két öltéssel rögzítette a kanült. Rögtön vért vettek belőle, majd speciális antibiotikum géles fedést kapott a terület. Nagyjából negyed óra lehetett az egész procedúra. Aztán kellett egy gyors röntgen ellenőrzés, hogy a kanül vége megfeleő helyen van-e. Ez is rendben volt.

Kedden jött a transzplantos kezelőorvosom (nem ugyanaz, mint a hematológián) és megbeszéltük a menetrendet.

Erősebb kondicionáló kezelést (az átültetés előkészítése) kapok, mint ami protokoll szerint elő van írva, egyfelől azért, mert még nincs teljes remisszióban (nem tűnt el teljesen) a betegség, másfelől, hogy minél sikeresebb legyen az átültetés, minél hosszabb tünetmentes időszakot tudjunk elérni.

Így az egy napos kemoterápia helyett, két napon át kapok kezelést és nem egy, hanem két különböző szer folyik le mindkét nap.

Aztán 24 óra szünet, és CSÜTÖRTÖKÖN átültetés!

Bizony, bizony! Itt tartunk.

Őssejtjeim visszakerülnek végre oda, ahova tartoznak, hogy frissen, újult erővel vessék bele magukat a munkába és felépítsék nekem az új, egészséges, jól működő sejtsorokat.

Elképesztő, hogy már itt tartok! Annyira jó!

Ma szerda van. Lement a kétnapos kezelés. Lekopogom egyenlőre remekül vagyok. Minden rendben. A nehéz időszak, majd az átültetést követő ötödik naptól várható, amikor nullára futnak a sejtek. (A régiek már nem tudják ellátni feladatukat, az újak pedig még nem tapadtak meg. Az őssejtek megtapadása a 10. napon várható, persze ez is egyénenként más.)

Az itt töltött napokat éjjel nappal gépekre kötve töltöm. Folyamatosan folyik valamilyen infúzió (általában több egyszerre). A gépek és én (kanül) két hosszú spirállal vagyunk összekötve, így nem kell állandóan tologatni az infúziós állványt, jöhetek - mehetek kedvemre a szobában, a „pórázom” olyan hosszú és rugalmas, hogy bármit meg tudok csinálni. Szóval ez nagyon kényelmes így.

Az Osztály csendes és nyugodt. A folyosóra sem mehetnek ki a betegek, szóval mindenki nyugiban elvan a maga steril közegében. Mindenki (nővérek, orvosok) végtelenül kedvesek, segítőkészek.

Így telnek az első napok az Őssejt-transzplantációs Osztályon.