Igen, ahogy az sejthető volt: kezelést váltottunk. Persze nem szabadultam olyan könnyen az előzőtől. Kellett egy záróvizsgálat, aminek kötelező velejárója a csontvelővizsgálat is. Uhh, az egyik kedvencem! (Gondolhatjátok…) És mivel ennyire oda vagyok érte, duplázhattam is. A csípőcsontom ugyanis úgy döntött, hogy elsőre csak folyékony mintát ad, csonthengert viszont nem, így kétszer kellett szúrni… Hát a kemény csajok már csak így tolják! Dupláznak a csontvelő biopsziából!

Két szúrás ide, két szúrás oda, sajnos az eredményem nem festett túl jó képet – jobbat vártunk – ezért a kezelőorvosom a korábban tervezett gyógyszeres kezelést kiegészítette egy immunterápiás kezeléssel. Biztos, ami biztos! Így most három szer - gyógyszeres kezelés, infúziós kezelés és az elmaradhatatlan szteroid – dolgozik azért, hogy ismét szebb eredményeket produkáljak majd!

Az új gyógyszerrel jól elvagyok, leszámítva azt, hogy durván álmosít, nincs vele probléma. Az immunterápia kezdete viszont nem volt semmi. Felkészítettek rá, hogy mire számítsak, így nem ért meglepetésként, de megélni azért mégiscsak izgalmas volt. (Az első adag beadása szinte mindenkinél reakciókkal jár. Aztán, ha lemegy az első, a többi már minden gond nélkül beadható.)

Szóval az első infúzió. Komoly előkészítés – szteroid, hányáscsillapító és egyéb finomságok – után, nagyon lassú cseppszám mellett indította el a nővér (a legszuperebb, akit ismerek) az infúziót. Az első perc simán ment. Aztán a második percben elkezdtem reakciózni. Kipirultam, elöntött a forróság, szapora lett a pulzusom, aztán jött a nehézlégzés… A nővér azonnal leállította az infúziót, beadta a megfelelő gyógyszereket és vártunk. Egyre jobban lettem, de akkor rám jött egy nagyon durva hidegrázás. Hőemelkedésem lett. Addig nem indítottuk újra a szert, amíg minden tünetem maradéktalanul meg nem szűnt. Amikor jól lettem, nagyon lassan újra csepegtetni kezdtük a csodás gyógyító nedűt. Akkor már jóval tovább bírtam. Kb. 45 percen át nem volt semmi gond, aztán újra jöttek a tünetek. Enyhébben, mint az elsőnél, de jöttek. Újra leálltunk és vártunk. Mikor teljesen rendeződtem indulhatott újra az infúzió. A harmadik indítás után már nem volt gond. Igaz 6 órába telt, de lecsöpögött az első adag. Megkönnyebbültem. Tudtam, ha ezen túl vagyok, a többi már simán megy majd. Ezer hála és köszönet a nővérnek - aki már három éve szívvel-lélekkel gondoskodik rólam -, hogy profin kezelte az izgalmas helyzeteket. Kilenc héten át hetente egy alakalommal kapom ezt a csodaszert (amit az első után tényleg tökéletesen tolerál a szervezetem), utána már csak két hetente, majd havonta. Eredményeket még nem tudok. Korai is lenne. De bízom a legjobbakban! Hiszem, hogy jól fog működni ez a hármas kombó.

És az „egyebekről” néhány szóban…

A lakást változatlanul imádjuk. Most csak kettecskén vagyunk itt a fiammal, mert a férjem már javában dolgozik a Balatonon. Máskor mi is a Balaton-parton töltjük a nyarat, de most a biztonság(om) kedvéért inkább maradtunk. A kezelés miatt a védekezőrendszerem szinte nulla és mint tudjuk a szívem és a tüdőm sem az igazi, így nem kockáztatom azt, hogy esetleg elkapjam azt a fránya vírust.

A régi lakásunk? Úgy tűnik megtalálta új lakóit. (De ezt még csak nagyon halkan mondom, nem szeretném elkiabálni a dolgot.)

Jelentkezem, ha tudok valamit az eredményeimről. Addig is élvezzétek a nyarat! Tudom, tudom, eddig igencsak esősre sikeredett (most is szakad, miközben írok), de majdcsak megérkezik az igazi nyár is!