"Kedves Család! Kedves Barátok, Ismerősök és értem aggódók!

Június 11-én újjászülettem.

Lelkileg felemelő, testileg felkavaró élmény volt. Mindenképp meghatározó eseménye életemnek."

Ezekkel a sorokkal kezdődött a "képeslap" (23. blogbejegyzésem), amit egy aprócska steril szoba négy csupasz fala között írtam EGY ÉVVEL EZELŐTT.

Most, egy év elteltével nem is szólhatna másról ez az írás, mint "új életem" első születésnapjáról! Arról ,hogy miként ünnepeltük meg a nem mindennapi eseményt. :-) 

Töredelmesen be kell azonban vallanom, hogy most csupán arról tudnék hosszasan írni, hogy miként ünnepeltük volna....., ha el nem felejtettem volna.

Bizony eltelt az a bizonyos egy év... és én elfelejtettem a "szülinapomat"! Úgy "átsétáltunk" egyik napból a másikba, hogy észrevétlenül, mindenféle ünnep nélkül múlt el június 11- e.

Minden (legalábbis a legtöbb) transzplanton átesett ember életében fontos szerepe van a "második szülinapnak".

Amikor a képeslapot írtam, még azt hittem, hogy a mi életünkben is különösen fontos nap lesz majd minden elkövetkezendő év június havának 11. napja.

Akkor még teljes valómmal hittem, hogy "meggyógyultam". (Pontosabban (reálisan nézve) biztos voltam abban, hogy hosszú-hosszú évekre tünetmentes mielómás lettem a transzplantnak köszönhetően.) 

Ám az a tény, hogy a mielóma nem vette tudomásul az én újjászületésemet és vígan éldegél velem tovább látszólagos összhangban, azt eredményezte, hogy ez a nem mindennapi esemény olyan lett, mintha "meg sem történt volna". Persze megtörtént. Egyszerűen csak más lett a jelentősége. Mégsem kapott olyan fontos helyet az életünkben, mint, ahogy azt egy évvel ezelőtt gondoltam, ott, abban a bizonyos szobában. Nálunk az élet "mielómával" megy tovább. Egyenlőre legalább is...

Amit biztosan állíthatok az az, hogy már eltelt egy év és én még itt vagyok, jól vagyok és boldog vagyok... éééés ma nem egy steril szobából indulnak útjukra soraim, hanem a Balaton meseszép északi partjáról.

Sok-sok dolog van az életemben, amit ünnepelhetek. Úgy tűnik június 11-e nem került fel a családi naptár piros betűs ünnepei közé. De lesz majd egy másik nap, ami kiemelkedik a hétköznapok sorából és beírja magát a feledhetetlen, ünnepet érdemlő napok kitüntetett táborába. Ez, a most még csendesen, a többi között megbúvó nap lesz majd a gyógyulásom napja.