A mentők egyenesen a ferezisre vittek, mert ott már délben meg kellett volna jelennem. (A reggeli vérválasztás értelemszerűen elmaradt, hisz még a Honvéd Kórház megfigyelőjében őriztek javában.) A plazmaferezis annyit jelent, hogy egy speciális gépen keresztül megtisztítják a vért a felesleges fehérjéktől (a túlszaporodott plazmasejtek által termelt káros ellenanyagok sokasága, ami felhalmozódott a véremben). Az egyik karon kivezetik a vért, át a gépen, ami leválogatja a fehérjéket, a másik karon pedig a megtisztított vér visszajut a keringésbe. Körülbelül négy órát töltöttem a gépen, de mikor végeztünk az összfehérjék száma normál értékre csökkent. Fantasztikus tudomány ez! Még mindig tilos volt a felállás, a vérnyomásom 80/60 körül mocorgott. Mondanom sem kell, ismét előjött a mosdó problematika és persze ennek megoldására előkerült egy ágytál...A végeredmény egyértelmű. Maradt a kínos tartogatás. Mikor megvoltunk mindennel, feltoltak a hematológiai osztályra. Először egy többágyas szobába kerültem, megvizsgáltak, megcsinálták a vérválasztást. ÉS! este megkaptam az első kemotárápiás tablettámat. Kis zöld, ártalmatlannak tűnő kapszula. Jól megnézegettem, barátságot kötöttem vele, elhatároztam, hogy mindenféle mellékhatás nélkül segíteni fog nekem. Elkezdődött a terápia! Kicsit váratlanul, nem úgy, ahogy terveztük, de elkezdődött. Éjszaka megérkezett a vér, akkor 2 egységet kaptam (másnap még két egységet), hogy jobban legyek. Aztán átkerültem egy egyágyas szobába, hisz tüdőgyulladással nem maradhattam a többi, szintén legyengült beteg között.
Enyém a 341. szoba. Egyágyas, külön fürdőszobás, teraszos (persze nem mehettem ki) lakosztály. Igaz, nem egy öt csillagos hotel prémium kategóriás szobája, hanem egy hematológiai osztály elkülönítője, de nem akadok fenn ilyen apró részleteken. Két hét teljes ellátás következett, kötelezően választható szolgáltatásokkal. Akárhogy is nézem, ez wellness a javából, csak kicsit másképp. Itt a lávaköves masszázs és a csokoládépakolás helyett az igényeimre kialakított programcsomag a következőkből állt... minden hajnalban vérvétel, gyógyszerek reggel, délben, este, napközben különböző infúziók, antibiotikum intravénásan, esténként pedig az elmaradhatatlan vérhígító injekció a hasba. Mindez megspékelve az első kemoterápiás ciklussal. (Kombinált kemoterápiás kezelés, mely célzott kemotárápiás injekcióból, intravénás streroidból és kemoterápiás tablettából áll.) Hát kell ennél több? Egy szavam sem lehet. Kinek kell a Spa, ha ilyen személyre szabott kényeztetésben részesülhetek.
Viccet félretéve, muszáj leírnom, hogy az osztályon dolgozók egytől-egyig fantasztikusak. A nővérek szívvel-lélekkel dolgoznak a betegekért, csakúgy, mint az orvosok. Köszönet nekik mindenért!
A bent töltött két hét alatt sokszor gyenge voltam. A vérnyomásom olykor 75/50 körül volt, ami annyit jelentett, hogy még az ágyból való felülés is komoly feladat volt. Az ízérzékelésem eltűnt, minden rossz ízű volt, felismerhetetlenek lettek a jól ismert, kedvenc ízek is. A hasfalam olyan volt a sok szúrástól, - a vérhígító, kemoterápiás injekció és a kezelés miatt kialakult alacsony trombocitaszám miatt - mint egy batikolt anyagdarab. Az izmaim jócskán megcsappantak, persze a puha "mamipocakom" véletlenül sem lett kisebb. De mindez nem is lett volna gond, ha ez az egész nem jár együtt azzal a komoly mellékhatással, hogy két hetet ki kellett hagynom a fiam életéből. Ez volt az egyetlen dolog, amit nagyon nehezen viseltem.
Míg én a kórházban lábadoztam az albérlők végre valahára elköltöztek (hihetetlen koszt hagyva maguk után), így a család bevethette magát a lakásrendezésbe. Festést követően napokon át minden energiájukat beleadva sikálták, súrolták, szépítgették a lakást, hogy újra otthonos és lakható legyen. A családomról még biztosan sokszor fogok írni, mert fantasztikusak. És ezt most mindenféle elfogultság nélkül mondom. Tényleg különleges család a miénk. Már többször bizonyítottunk, hogy a legnehezebb helyzetekben is az egymás iránti szeretetünkkel és összefogásunkkal bármire képesek vagyunk.
Eljött november 17. Vége a kényszer wellnessnek. Alig vártam, hogy hazaérjünk. A lépcsőházban azonban az én "izomvesztett" lábaim cserbenhagytak és nem kívántak felvinni a harmadik emeletre, így az én drága férjem a hátán cipelt fel az ajtónkig.
Túl az első cikluson, gyógyult tüdővel, gyenge lábakkal, boldog szívvel lépem át (régi - új) lakásunk küszöbét, ahol a legfinomabb csimpaszkodó kezek ölelése fogadott. A kisfiam szeretve ölelő karjai. Tökéletes boldogság. Végre otthon vagyok! Azokkal, akik a legfontosabbak nekem!
