Az elmúlt hét az őszi szünet és a kontrollok jegyében telt. Volt kikapcsolódás, családozás, őszi Balaton, Kőtenger...és voltak a kontrollok. 

Szerda. Kardiológiai kontroll. Volt egy újabb 6 perces járás teszt, ami múltkor is meglepően jóra sikeredett, de most 200 méterrel javítottam az előző eredményemen. Az ultrahangos képek is csupa jót "meséltek". A jobb kamra mérete már most kisebb lett, minden érték javult kicsit. A korábbi kifulladásoknak és légszomjnak mostanra nyoma sincs. Doktornő őszinte örömmel mondta, hogy nagyon szépek a leletek, már most szemmel látható a javulás, pedig a gyógyszernek kb. hat hónap kell, mire teljesen kifejti a hatását. Mondanom sem kell, hogy repdesve jöttem ki a kórház kapuján. (A Doktornő, ahogy azt írtam is már nagyon lelkiismeretes és alapos, ezért elküldött engem még egy komplex légzésfunkciós vizsgálatra, hogy a tüdőm állapotáról is még teljesebb képet kapjunk.) 

Péntek. Hematológiai kontroll. A vérképem rendben (persze nem tökéletes, de a myeloma jelenléte és a kezelés mellett kiváló!), az orvosom és én is elégedettek voltunk azzal, amit a papíron láttunk. Persze a fontos, informatív értékek még várattak magukra. Megbeszéltük, hogy szerdán felhívom és akkor már meg tudja mondani, hogyan is állunk most a myelomával. Most izgalommal és várakozással kevert örömmel hagytuk el a kórház épületét, hisz a lényeg még homályban csücsült öt napig.

E hét hétfő. Légzésfunkciós vizsgálat a Korányiban. (A kórház idilli környezetben, Budakeszi és Budapest határában, a hegyen, fák gyűrűjében rejtőzködik.) Miután megcsinálták a teszteket, bementünk a Doktorhoz konzultációra. Hosszasan csak nézte a leleteimet, nem mondott semmit, rengeteget kérdezett, végignézte az előző papírjaimat... Kezdtem kicsit aggódni. Lehet, hogy van valami?!?! Megint??? Végül nem bírtam már és rákérdeztem. Az orvos elmosolyodott és közölte, hogy semmi olyan, amiért aggódnom kellene. Huhhh! Nagy kő esett le a szívemről. Látható ugyan egy-két apró eltérés, de az teljes mértékben a pulmonális hypertónia számlájára írható. Így a pár perces aggodalom után teljes megnyugvással sétáltunk ki a szép őszi parkon át az autónkig. 

Eddig csupa-csupa jó hír. Háromból kettőt már kipipálhatok. Már csak a telefonbeszélgetés volt hátra...

Eljött a szerda reggel. A szokásos reggeli rutin. Korai kelés, gyerkőc ébresztgetése, reggeli, tízórai csomagolás, készülődés....indulás a suliba.

Aztán hazaértünk. Telefon a kezemben, a telefonkönyvből kikerestem a Doktor számát. Nagy levegő... és tárcsáztam. Kicsengett. Második csengetésre fel is vette. Gyors bemutatkozás és máris a lényegre tértünk. A Doktor hangja, mint mindig most is jókedvű. Azt mondta, hogy emlékei szerint minden a legnagyobb rendben, de megnézi nekem a pontos számokat. Nagy volt az öröm! Nem hogy stagnál (aminek szintén nagyon örülnénk), hanem megint kicsikét javult az értékem!!!!! Használ a kezelés, csökken a myeloma ártó hatása!

Éééééés igen, háromból három!!!!! Végre eljött ez a pillanat is! Minden oldalról jó hírt kaptam!

Elmondani nem, csak érezni lehet azt a boldogságot, ami most átjár engem!

Imádom az őszt, hálás vagyok a jó hírekért, a javulásért, azért, hogy csodás napokat töltöttünk együtt a családommal az őszi szünetben! Remek hetek ezek! Nem is kívánhatnék ennél többet!