Elefántcsonttorony

Gondolatok, érzések, történetek egy sterilszobából

27. pont, pont, pont

2015. szeptember 25. 11:14 - revival34

Azt kell mondanom, hogy még mindig az ember tervez pont pont pont fázisban vagyok.

A helyzet nemhogy alakulna, inkább egyre csak bonyolódik és bonyolódik.

Múlt pénteken voltam kontrollon. A vérképem egészen elfogadható. Az immunerősítő injekció kicsit piszkálgatja ugyan, de a Doktor szerint ez még bőven belefér. Szóval ezt kipipálhatom, ezen nem kell aggódnom. 

Arról, hogy a myeloma épp hogy érzi magát odabent, sajnos nem tudok semmit. Az volt a megállapodásunk a Doktorral, hogy csak abban az esetben telefonál nekem, ha rosszabb lett az értékem, mert akkor minél előbb újabb kezelést kell kezdenünk. Abban az esetben, ha stagnál, vagy javult, akkor nagyon örülünk és nem szól nekem, elegendő lesz október végén mennem egy újabb kontroll vizsgálatra. Hát?!?!? Eddig még nem hívott! Ám, mint kiderült (teljesen véletlenül) egész héten nincs bent a kórházban egy konferencia miatt. Szóval... Most vagy az van, hogy már pénteken megnézte a leleteimet és nem hívott, mert minden rendben, VAGY ha pénteken még nem készült el a lelet, akkor csak a következő hétfőn nézi majd meg és, ha gáz van még megcsörrenhet a telefonom... Bízom az első lehetőségben!

... és a másik dolog ...

Tegnap (csütörtökön) kellett mennem kardiológiai kivizsgálásra. (Még transzplant előtt derült ki, hogy valami nagyon nincs rendben a szívemnél, de az átültetés miatt eltoltuk a kivizsgálást.)

Nem lettem boldogabb a hírek hallatán. A lényeg, hogy az ultrahang alapján és az eddigi leleteim alapján úgy tűnik, hogy elsődleges pulmonális hypertóniám van. (Ez a kisvérkört /szív-tüdő keringés/ érintő probléma. A jobb szívkamrában extrém magas a nyomás.) Ez egy nagyon-nagyon ritka állapot (Magyarországon kb. 100 ilyen eset ismert) és nagyon rossz prognózisú. Most még rengeteg vizsgálat kell, hogy a pontos és végleges diagnózist fel tudják állítani.

Nem ezt a hírt vártam (bár sejthető volt az előzmények fényében). Úgy tűnik nekem nem elég egy gyógyíthatatlan betegség, muszáj volt beszereznem még egyet. Ez azért durva! És ráadásul mindent megbonyolít. A kezeléseket, a hétköznapjainkat...

Például, már most a legelején... Elvileg be kell feküdnöm a kórházba kivizsgálásra. Tényleg?!?!? De hisz még csak most másztam ki a saját "steril" világomból, erre rögtön feküdjek be egy többágyas, közös fürdős-wc-s szobába?!?! Az étkezésemmel kapcsolatban is rengeteg megkötés van még. Mit fogok én ott enni?!?! Az egyik vizsgálat a szívkatéterezés lenne. Kérdezem én, hogy transzplant után, nyamvadt immunrendszerrel szabad nekem ilyet?!?!? Mert szerintem baromi nagy a fertőzésveszély! És ezek még csak az első kérdések. Mennyi lesz még. Szóval az én szívecském most komolyan megbonyolítja a dolgokat. Biztosan befolyásolja majd a további kezeléseket is. Azt, hogy mit szabad és mit nem. Mennyire leszek terhelhető a kemoterápiával?... és még sorolhatnám... Szóval lesz mit megbeszélnem (most már!) az orvosaimmal.

Huhhh. Újabb megoldandó feladat. Ebből a helyzetből kimászni, na az lesz ám a nem mindennapi. DE! Megcsinálom! Ez nem is kérdés.

És, hogy jó dolgokról is meséljek... mert jó dolgok mindig vannak...

Kristóf imádja a sulit és nagyon jól megy neki. Eddig még (gyorsan le is kopogom) megúsztuk sérülés nélkül. Nagyon nagy dolog az, hogy ő közösségbe jár ilyen (gyakorlatilag nem létező) trombocitaszámmal. 

És rossz hírek ide, vagy oda, de tegnap volt a 10. házassági évfordulónk, amit annak rendje és módja szerint (igaz csak nagyon szerényen) meg is ünnepeltünk. Volt nagy pezsgős koccintás (igaz csak gyerekpezsgős, azon egyszerű okokból, hogy Peti vezet, Kristóf kiskorú én pedig gyógyszereket szedek...) és szív alakú csoki majszolgatás. Szerelem, ölelés, nevetés... Szóval üzenem neked drága "rossz hír", ebbe a különleges ünnepbe még te sem tudtál belerondítani.

Új fordulatok, új feladatok, újabb cél! 

Csak azt tudom mondani magamnak: Hajrá! Hajrá! Hajrá!!!

 

 

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://elefantcsonttorony-steril.blog.hu/api/trackback/id/tr87820200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trapline73 2015.09.25. 16:47:39

Hát!!!!!Innét szép nyerni!!!DE SIKERÜLNI FOG!!!!

revival34 2015.10.10. 09:15:55

:-) :-) Köszi! Én is hiszek benne, hogy sikerülni fog!!!!