Elefántcsonttorony

Gondolatok, érzések, történetek egy sterilszobából

47. Hűha, de rég jártam már erre...

2018. április 17. 12:19 - revival34

Nagyon-nagyon- nagyon rég jártam már erre! Őszintén szólva magam is meglepődtem, hogy már ennyi idő eltelt az utolsó bejegyzésem óta.

Ezért nem is szaporítom a szót, lássuk, mi újság van két öreg „cimborámmal” MM urasággal és PAH asszonysággal.

Igazándiból azért sem jelentkeztem eddig, mert nem volt különösebb mesélnivalóm. A kezelések zajlanak, már a 14. ciklust taposom, vagy ő tapos engem (ha-ha-ha), nem is tudom melyik a helytállóbb megfogalmazás. Az eredmények szépen javultak, most egy ideje (mióta ritkábbak a kórházi kezelések) stagnálnak. A szívem még mindig nem szereti ezt a helyzetet (a kezeléseket). Talán az a legnagyobb szívfájdalmam (esetemben nagyon is találó a szívfájdalom kifejezés), hogy nem tudok úgy végigsétálni a boltig, az iskoláig és nem tudok felmenni, úgy egy lépcsőn,  vagy domboldalon, hogy ne kelljen megküzdenem a levegőért. Ha nem lenne gond a szív-tüdő rendszeremmel, akkor mielóma ide vagy oda, a jelenlegi értékek mellett élnék, mint hal a vízben, de most inkább úgy élek, mint egy partra vetett hal, aki csak kapkod a levegő után! Ugye-ugye… Milyen könnyedén mondjuk azt, hogy olyan természetes, mint a levegővétel! Hát, nekem és sokaknak rajtam kívül nem is olyan természetes…

A napok szokás szerint rohannak, mindig van valami, nem mondhatnám, hogy unatkozom… :-) 

Most pótoltam a lemaradásom és igyekszem majd gyakrabban hírt adni magamról!

1 komment

46. Rövid helyzetjelentés

2017. november 08. 10:44 - revival34

Mesés őszi napokat töltünk a családdal. Rengeteget kirándulunk, élvezzük a színpompás erdőt, az utánozhatatlan természet illatot, a csodás fényeket. Pont így képzeltem ezt az időszakot. Hálás vagyok, hogy ilyen szép az idei ősz. Igazi ajándék!

Túl vagyok nyolc húzós cikluson, sőt a kilencediken is, ami szerencsére már csak heti egy kórházi látogatással kényeztet. Nagyon vártam, hogy lezáruljon a nyolcadik ciklus, mert május óta már igencsak kezdett besokallni a szervezetem a gyakori kezelésektől. Most talán kicsit könnyebb lesz. Az eredményeim szépen alakulnak, remélem a ritkább kezelések mellett is tudom majd tartani ezt a tendenciát. A szívem hogylétéről majd decemberben tudok meg többet, akkor lesz a következő kontrollvizsgálat. 

Ahogy ígértem is, a mai bejelentkezésem nem több, mint egy rövidke helyzetjelentés. Amint lesz mit mesélnem ismét írok majd!

Addig is csodás napokat kívánok! :-)

 

 

 

Szólj hozzá!

45. Ősz

2017. szeptember 07. 10:56 - revival34

Elröppent a nyár. A sulikban becsengettek, Kristóf is visszaült az iskolapadba én pedig rendületlenül járok kezelésről- kezelésre.

Az eredményeim szépen javulnak, ami jó hír, így könnyebb elfogadni az ezzel járó mellékhatásokat is. Nem panaszkodom, lehetne ennél sokkal rosszabb is. A szívem már egy kicsit megbékélt a mielóma elleni kezeléssel, persze közel sem tökéletes, de egy ici-pici javulás már ott is mutatkozik. Szóval akárhonnan is nézzük, a hangsúly a javuláson van, ami szuper! Lassan, de biztosan haladok a jó irányba. Hosszú még az út, de egyszer csak eljutok majd abba a kereszteződésbe, ahol hatalmas betűkkel ez lesz kiírva: GYÓGYULÁS.

Ez a hetem nagyon mókásan alakul. Konkrétan minden nap orvosnál vagyok valamiért. Van olyan nap, amikor kettőnél is jelenésem van. Nem is vitás, halmozom az élvezeteket.

Októbertől kicsit ritkul a kórházi megjelenéseim száma. A heti kettő kezelés, heti egyre csökken. Alig várom már. Biztosan könnyebb lesz majd. (Bízom benne, hogy a szívemnek is megkönnyebbülést hoz.) 

Őszintén? Örülök az ősznek. Nagyon szeretem. Alig várom a színeit, az illatait. Bocsi nyár, de az őszt jobban kedvelem.

Úgy érzem, hogy megint egy jobb időszak következik! :-) Remélem nem csal a megérzésem!

1 komment

44. Nyár

2017. július 17. 15:10 - revival34

Javában zajlik a nyár, de én sajnos nem lubickolok a Balatonban és nem túrázgatok a környező hegyekben sem. A nyári programom nagy részét most a kezelések adják, míg az élményeket annak közvetlen, vagy közvetett mellékhatásai szolgáltatják. Most éppen egy durva fertőzést próbálok antibiotikum "barátaimmal" karöltve legyűrni. A szívem sem az igazi, azt hiszem "berágott" az új mielóma ellenes kezelésre. Szóval most nem igazán partner, például ha lépcsőzni szeretnék, vagy bármi olyat csinálni, ami terheléssel jár. (Remélem hamarosan azért megbékél.)

Igaz, hogy a szívem még "morcos", de a hematológiai eredményeim viszont szépen javulnak! Lekopogom, de úgy tűnik, hogy jól működik az új kezelés.

A nyárra visszatérve... Már bevéstem pár jó programot a naptáramba, úgyhogy azért lesznek szuper, "mellékhatásmentes" élményeim is! :-) 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

43. Úgy tűnik...

2017. május 26. 06:28 - revival34

Túl vagyok az első cikluson...

Jól bírtam. Ugyanúgy vezényeltem le a hétköznapokat mint máskor, de azért lássuk be, hogy ez egy "más" állapot. Nehéz lenne leírni, hogy milyen (mondhatnám, hogy ezt csak az tudja, aki átéli, de azt kívánom, hogy soha senkinek ne kelljen megélnie ezt!) egy biztos, nem teljesen önmaga ilyenkor az ember. "Kemoterápiás mámorban szédeleg" a kezelések alatt. A ciklus végére már igencsak megéreztem a hatásait. Keményen dolgozott a szervezetem. A rossz közérzet ellenére mégis az volt az érzésem, hogy ez így van jól. Azt gondoltam, hogy most pontosan ennek kell történnie. A szervezetem gőzerővel küzdött, dolgozott, égett, reszketett... Akármennyire helyénvalónak éreztem a történteket és a szívem mélyén nagyon is örültem a dolognak, mégis alig vártam a ciklus utáni egy hetes szünetet, hogy megpihenhessen egy kicsit a megterhelt, megfáradt testem. Van abban valami jó is, ha nagyon ramatyul van az ember, mégpedig az, hogy amikor jobban lesz, azt NAGYON tudja értékelni. Néhány "harcos" nap után jobb lett, könnyebb lett. Jobban lettem. Élveztem. Hálás voltam a megélt küzdésért és az azt követő kényeztető jobb közérzetért is. Nem adják ám csak úgy azt a gyógyulást, de nincs ezzel baj.

Az egy hét rengeteget számított. Jött a főnixmadár effektus, vagyis újra összeraktam magam.

Hétfőn elindult a második ciklus.

Tegnap (csütörtök, ami amúgy tervezett kezelési nap) hajnalban kaptam egy SMS-t a nővértől, hogy próbáljak meg minél előbb beérni reggel a kórházba, mert Doktor úr várni fog engem.

Huhhh. Most akkor mi van?!?! Nem tudtam mire vélni a dolgot. Mi vár rám?  Rossz hír, vagy jó hír? 

Egyre jobban kezelem ezeket a helyzeteket (is). Nincs már bennem félelem, stressz, aggodalom. Nem mondom, hogy nem cikáznak mindenféle gondolatok a fejemben, de nem uralkodnak, nem keltenek káoszt, nem zavarnak össze. Egyszerűen lejátszom a lehetséges verziókat, kicsit töprengek a lehetőségeken, de az a "rosszfajta", mardosó félelem már nincs jelen ezekben a pillanatokban. 

Bementünk a kórházba, Doktor úr még kért pár perc türelmet, így nem tudtam olvasni az arcáról. Vártam (nem sokat), majd miután befejezte azt a munkát, amiben benne volt, odafordult hozzám és közölte, hogy pazar a leletem! Amióta ismer engem, nem volt még egyszer sem ilyen jó az eredményem! Hatalmas javulás mutatkozik! Nincs meg még minden eredmény, de abból, amit lát, csak jót mondhat!

Elképesztő boldogság lengte át a szobát. Örömtáncot járt a lelkem, de az enyémmel együtt a Doktoré is. Ő is szívből, tényleg szívből örült velem. Elképesztő pillanat volt.

Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, hogy MŰKÖDIK!!!

Szólj hozzá!

42. Elkezdődött...

2017. május 04. 10:15 - revival34

Május 2. 

Új kezelésem első napja. Nagyon vártam ezt a pillanatot. Reggel elvittük Kristófot a suliba és indultunk a kórházba. Fél kilenc körül már ott is voltunk. A kísérleti gyógyszerekkel történő kezelés nem az ambulancián/ nappali osztályon történik, hanem egy teljesen különálló kezelő van kialakítva erre a célra. Hatalmas előnye az ambulanciával szemben, hogy itt nincs sorban állás. Kicsit olyan ez, mintha kaptam volna egy VIP kártyát. :-) Amint megérkeztem, túlestem a szokásos vérvétel, vérnyomás, pulzus, hő ellenőrzésen. Majd ki kellett töltenem egy kérdőívet arról, hogyan is éreztem magam (egészségileg, lelkileg stb...) az elmúlt egy hét során. Mindez nem papír alapon történt, hanem tableten keresztül azonnal bekerültek a válaszaim a központi rendszerbe.

Miután végeztem a kérdőívvel, jöhetett az ismerkedés a csodaszerrel. Külön nekem sorszámozott fehér dobozok, melyek akár a gyógyulás kulcsát is jelenthetik, de az is elképzelhető, hogy csak annak álcájába burkolózva próbálják meg elhitetni velem, hogy ők a megoldás (placebo) a problémámra. Ezt a gyógyszert minden nap szednem kell. (Napi 8 szem az adagom.)

Emellett heti 4x kell steroidot szednem és heti 2x kapok célzott myeloma ellenes szert injekció formájában. (Ugyanezt kaptam az aktív kezelésem alatt is, még transzplant előtt. Használt ugyan, de nem olyan mértékben, ahogy azt mi szerettük volna.) 

Tehát így áll össze az új kezelésem, ami heti kétszeri kórházi megjelenést igényel: myeloma ellenes injekció + steroid + az új hatóanyag (vagy placebo?)

Már ez is bőven elég lenne, de persze szükség van egyéb gyógyszerekre is a kezelés miatt (pl. gyomorvédő, kálium, vírus ellenes gyógyszer). Szóval nem kevés mennyiséget kell beosztanom egy napra. Ott van még a szívgyógyszerem is... Komoly logisztikát igényel, mert nem mindegy, hogy mit, mivel és mikor. 

A gyógyszerszedésemről naponta naplót kell vezetnem (előre nyomtatott, szuperül megszerkesztett kis naptár), melyet minden ciklus végén le kell majd adnom, az üres gyógyszeres dobozokkal együtt. Nem úgy van ám, hogy ha kiürül, akkor a kukában landol. Itt minden apróságnak az előre megírt "forgatókönyv" szerint kell történnie.

Túl az első kezelésen, azt kell mondanom, hogy nem tudtam nem megérezni. Dolgozott bennem rendesen. (Remélem az új hatóanyag is!)  Újra meg kell szoknom, hogy kicsit más állapotba kerülök a gyógyszerektől. Egyenlőre semmi komoly, működnek a napok, ahogy eddig, csak el kell fogadnom, hogy bizony nem mindig úgy érzem magam, ahogy szeretném. De ez legyen a legkevesebb, hisz mindez a gyógyulásomért történik.

Május 3. Kardiológia

A kezelés utáni napon jelenésem volt a kardiológián (szokásos kontroll).

Mivel romlottak a hematológiai értékeim, érezhetően a terhelhetőségem is vele együtt romlott. Ez sajnos a szívem állapotán is megmutatkozik. Itt is rosszabbak lettek a leleteim. Várható volt, számítottam rá. Ha a kísérleti gyógyszerem mellett engedélyt kapok rá, akkor egy máik szívgyógyszer is bekapcsolódna a kezelésbe, de erről konzultálnom kell a hematológusommal. Ez van. Jól látható, hogy a két probléma teljesen együtt mozog, ha javul az egyik, javul a másik is és sajnos, ha romlás van, akkor mindkét vonalon az van. Bízom abban, hogy az új kezelés gyorsan jó irányba mozdít és akkor a szívem is megkönnyebbülhet megint. Erős, sokat megélt "motor", bízom benne, hogy ezt is átvészeli!

Éééés igen! Utolértem magam a történetben. Holnap ismét hematológia! Ezzel az e heti kórházlátogatásaim száma háromra emelkedik. Ez most egy ilyen időszak. Kórház-kórház-kórház. És, ha már kórház-kórház-kórház, akkor  javulás-javulás-GYÓGYULÁS! Nem igaz? :-)

2 komment

41. Az "öt próba"

2017. május 03. 18:39 - revival34

Annyira pörögnek az események, hogy csak címszavakban tudom leírni a közelmúlt történéseit, mert különben soha nem érek el a jelenig. 

Április 19. - Az "öt próba" napja:

1. Vér és vizeletvizsgálat

A vizsgálatot megelőző nap a 24 órás vizeletgyűjtés bűvkörében telt el. Másnap pedig megszámlálhatatlan mennyiségű csőbe csordogált bele az én drága vérem.

2. Csontvelővizsgálat

Elengedhetetlen része volt a kivizsgálásnak. Mondhatnám, hogy a szükséges rossz. Meg kell, hogy veregessem a vállam, mert ismét szisszenés nélkül tűrtem a nem mindennapi fájdalmat. Köszönet a Doktoromnak a profi mintavételért!

3. Röntgen felvételek

Mondhatom, nem spóroltak. Kaptam rendesen a röntgensugarakból. Konkrétan tetőtől talpig, minden egyes porcikámról készítettek felvételeket (több esetben két irányút), hosszú időt töltöttem bent, olyan volt mint egy profi fotózás, csak most nem a külsőmre, hanem a belsőmre voltak kíváncsiak. 

4. EKG

Volt benne egy pici eltérés, de nem tűnt vészesnek.

5. Szív Uh

Természetesen látszanak a PAH-os jelek, de a kezdetekhez képest javuló képet mutat, szóval elfogadható leletet produkáltam.

Egy nap alatt megvolt az összes vizsgálat. Izgatottan vártuk a visszajelzést a kórházból, ami nem is késlekedett. Sajnos nem a várva-várt mondat hangzott el a telefonban. Azért hívtak, hogy meg kell ismételnünk az EKG-t. Na ne?!?!? Nehogy ezen bukjon el a dolog. Másnap reggel bementem és addig dolgoztunk az ügyön, míg sikerült egy gyönyörű görbét produkálnom.

Az öt próba sikeres teljesítése után átléphettem végre az első kapun! Azaz bekerültem a programba.

Kitűzték az első kezelés időpontját : MÁJUS 2. 

Hurrá,hurrá, hurrá! Boldogan haladok tovább az ösvényen. 

Holnap tovább mesélek! (Lassan a jelenbe érek!)

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

40. A döntés

2017. április 28. 08:42 - revival34

(Ott tartottam, hogy vázoltam szüleimnek az új helyzetet.)

Április. 11.

A következő lépés az volt, hogy felhívtam a kezelőorvosomat és közöltem melyik lehetőség mellett tettem le a voksomat. Hamar döntöttem, nem rágódtam sokat. Tulajdonképp én már akkor tudtam melyikre esik majd a választásom, amikor vázolta a lehetőségeimet. Esetemben a négyből kettő nagyon jónak, kettő kevésbé jónak (de mindenképp lehetőségnek!) mondható alternatíva közül választhattam. Nem szeretnék belemenni a részletekbe, mert hosszadalmas lenne egytől-egyig leírni a kezelések előnyeit, hátrányait. A lényeg az, hogy végül a két jobb lehetőség közül bólintottam rá az egyikre. (Halkan megjegyezném, hogy a kezelőorvosom maximálisan egyetértett a választásommal.)

Szóval ott álltam egy kereszteződésben. Mögöttem egy hosszú, egyenes, már-már unalmas útszakasz, előttem pedig négy ismeretlen út, természetesen egyiknek sem látszik a vége. Enyém volt a döntés joga, hogy merre indulok tovább. Volt köztük szimpatikus, volt, amelyikre nem szívesen léptem volna és volt egy sejtelmes, még járatlannak tűnő ösvény is. Én ezt szemeltem ki magamnak.

No, de nem árulok tovább zsákbamacskát, a választásom egy kísérleti gyógyszerre esett. Abban az esetben, ha minden kritériumnak megfelelek és a kutatást vezetők (külföld) is rábólintanak, akkor egy nemzetközi klinikai vizsgálat keretein belül részese lehetek egy új generációs gyógyszer tesztelésének. Ezáltal egy olyan készítményhez juthatok hozzá, ami normál esetben még évekig nem lesz hozzáférhető a betegek számára.

Ez egy remek lehetőség, de nem olyan egyszerű a dolog, mint amilyennek elsőre látszik. A "belépőjegy" a programba egy nagy kivizsgálás. A friss leletek alapján külföldön döntenek arról, hogy bekerülhetek-e a vizsgálatba. Ééééés, ha az eredményeim alapján alkalmasnak találnak, akkor még mindig nem nyugodhatok meg teljesen, ugyanis van még egy csavar a dologban. A kutatásban résztvevők 2/3-a kapja csak az új hatóanyagot, 1/3-a pedig (kontroll csoport) placebot (hatóanyag nélküli gyógyszer) kap a kezelés során. A csoportba történő besorolást számítógép végzi és teljesen véletlenszerű. Mivel kettős vak vizsgálatról van szó, így sem az orvosom, sem én nem tudunk majd arról, hogy melyik csoportba kerültem. Izgalmas, nem is teljesen kockázatmentes vállalkozás, de, ha bejön, akkor hatalmasat nyerhetek vele. (A kezelésről később írok majd, de annyit elöljáróban, hogy kombinált kezelésről van szó, azaz az új készítmény mellett egyéb myeloma ellenes szert is kapnak a betegek, így a kontroll csoport tagjai sem maradnak teljesen gyógyszer nélkül.)

Elindultam egy ismeretlen úton. Az ösvény eleje pompázatos virágok illatával és látványával kényeztet. Meseszép, de sűrű a növényzet, nem látok sokat az előttem álló útból. Amit tudok, hogy már az elején egy kapuba "botlottam". Ahhoz, hogy átléphessek rajta ki kell állnom öt próbát. (Öt próba = nagy kivizsgálás) Mi vár még rám? Milyen kalandok és megpróbáltatások? Nem tudom, de az az érzésem, hogy izgalmas  "útinapló" kerekedik majd belőle!

Hamarosan jövök a folytatással.

 

 

 

Szólj hozzá!

39. Valami változik...

2017. április 21. 13:28 - revival34

Kellett nekem jártatni a számat?!?!

Idézem magamat:

„Azt hiszem kezdek unalmassá válni itt a blogon. Már jó ideje nincsenek hatalmas izgalmak, nagy döntések, feszült várakozás... Csak a csendesen stagnáló myeloma…”

„Azért nehéz, mert bármennyire is szeretnék fejleményekről beszámolni, nem tudok..., mert nincs semmi változás.”

„…mivel hosszú ideje nem tudok már izgalmaktól hemzsegő bejegyzéseket írni - ez van, ha az ember állapota stagnál…

Hhmmmm! Lehet, hogy kicsit felpiszkáltam a Sorsszövőket?!?!

Azt gondolhatták:

„Nem tudsz izgalmaktól hemzsegő bejegyzéseket írni? Hiányoznak a döntések és a feszült várakozás?  Hát akkor tessék te elégedetlen nőszemély, felrázzuk egy kicsit azokat az „unalmas” mindennapokat.”

Mesélek. Ám ahhoz, hogy a történet kerek legyen, vissza kell ugranom egy-két hetet az időben.

Április 4. kedd

Hematológia. Szokásos kontroll. Úgy tűnt minden rendben, bár a fehérvérsejtjeim azt súgták, hogy talán mégsem. Vicces, mert normál értéken voltak, ami alapvetően nagyon is örömteli dolog. Csakhogy! A kezelésem egyik velejárója volt, hogy picit lenyomta a fehérvérsejt számot. Ezért is szúrt szemet a szívmelengető normálérték, amit - őszintén szólva - évek óta nem láttam már a leletemen. Pont ezért volt nyugtalanító. Meg is jegyeztem a Dokinak, hogy mire véljem a dolgot, de ő (teljesen jogosan) azt mondta, hogy várjuk meg a többi leletet, hisz ennyiből még nem következtethetünk semmire. Általában másnapra elkészül az összes eredmény, így a kezelőorvosommal abban maradtunk, (amiben mindig is) ha gáz van, akkor keres majd, ha pedig továbbra is rendben találja a leleteimet, akkor júliusban találkozunk legközelebb. Úgy búcsúztam tőle, hogy bármennyire is kedvelem, július előtt nem szeretném viszontlátni.

Másnap reggel nyolc órakor csörög a telefonom. A kijelzőn vakító fehér fénnyel virít a Doktor neve.

Azt hiszem nem nehéz kitalálni, mi is hangzott el a telefonban.

Rosszabbodtak az értékeim, nem veszélyesen, de megugrotta azt a lélektani határt, amikor újra kell gondolnunk a dolgokat. Megnyugtatott, hogy remek ötletei vannak a további kezelésemet illetően. Megbeszéltük, hogy másnap reggel bemegyek és elmondja a lehetőségeket.

Úgy tűnik eddig bírta az Intron (eddigi kezelésem). Ami fantasztikus, mert közel sem volt biztos, hogy egyáltalán működni fog. (30% volt az esélye annak, hogy használni fog a szer.) Ahhoz képest nagyon szépen dolgozott és adott nekem másfél évnyi nyugalmas időszakot. Tisztában voltam vele, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor már nem úgy reagál rá a szervezetem, ahogy azt szeretnénk.

Nagyon hosszú lenne most leírni, hogy mi mindenről beszélgettünk csütörtök reggel. A lényeg az, hogy 4 lehetséges kezelési tervet rágtunk át közösen, mindegyiknek számba vettük előnyét – hátrányát. Elmondta, hogy ő melyiket preferálja jobban és miért. Azt mondta, hogy bármelyiket is választom, ő elfogadja a döntésemet és az általam választott úton megyünk tovább. Természetesen nem kellett ott meghoznom a döntést, kaptam egy kis időt arra, hogy átgondoljam a hallottakat.

Azért csak most mesélek erről, mert a szüleimnek mindenképp személyesen szerettem volna elmondani a dolgot. Ez a legnehezebb része. Közölni a rossz hírt azokkal, akiket szeretek és akik szeretnek. Szerettem volna ott lenni velük, megölelni, megnyugtatni őket, válaszolni minden kérdésükre. Ez nem az a téma, amit pár perc alatt „elhadarok” telefonon, majd leteszem, ők pedig ott maradnak az összes aggodalmukkal, bizonytalanságukkal és kérdéseikkel.

Következő héten hazautaztunk a tavaszi szünetre. A szüleim már nagyon vártak minket, örültek, hogy végre otthon vagyunk és persze teljesen nyugodtak voltak, mert ők úgy tudták minden rendben. Én pedig törhettem a fejem, hogy is tálaljak egy olyan „desszertet”, amit senki sem rendelt a finom vacsora után.  

Nekem nehéz volt elmondani, nekik nehéz volt végighallgatni, de rávilágítottam a dolog jó oldalára is és így sikerült elfogadniuk, hogy ami most történik az nem feltétlenül rossz (sőt, lehet, hogy nagyon is jó!), hanem egy új esély a gyógyulásra, mert én egyértelműen lehetőségként tekintek a most történtekre. Úgy érzem, hogy újra eljött a javulás időszaka!

Szóval ezért a késlekedés a blogon, de most végre eljutottam odáig, hogy leüljek és megírjam a történteket.

Az események azóta is pörögnek.

Hamarosan jövök a folytatással!

 

 

Szólj hozzá!

38. Tavasz, sok-sok lépcső és egy titok...

2017. március 24. 07:56 - revival34

Utolsó bejegyzésem óta (igaz jó rég volt már) visszavonhatatlanul megérkezett a tavasz. Madárcsicsergős, napsütéses, színes, illatos "szeretem" évszak! 

Igaz a hirtelen jött meleggel egyenlőre kicsit nehezen boldogul a szervezetem. Ennek egyik érezhető jele, hogy nehezebben birkózom meg a három és fél emeletnyi lépcsősorral, ami a lakásunkig vezet. Van ennek előnye is (ha úgy vesszük). Nem kell messze mennem, ha próbára akarom tenni az állóképességemet. Mások akár több száz kilométert is utaznak egy embert próbáló mászásért. Nekem elég a lépcsőházunk "kíméletlen" magasságait megmásznom (előfordul, hogy napi ötször is) és máris úgy érzem, hogy csúcsteljesítményt nyújtottam. Bár a cél elérésekor közel sincs meg az a katartikus élmény, mint egy gyönyörű hegycsúcs meghódításakor. Szóval a szív-tüdő rendszerem egyenlőre nem örül annyira a jó időnek, mint én, de majd megbarátkozik vele. Nincs más választása.

A "Hogy is állsz most a myelomával és a pulmonalis hypertoniával?" kérdésre sajnos nem tudok kielégítő választ adni azon egyszerű oknál fogva, hogy nagyon rég voltam már  kontroll vizsgálatokon. Hematológiára áprilisban, kardiológiára májusban kell mennem legközelebb. 

Éééééés... mivel hosszú ideje nem tudok már izgalmaktól hemzsegő bejegyzéseket írni - ez van, ha az ember állapota stagnál - ezért úgy döntöttem, hogy most elárulok egy titkot.

Nagy levegő... nagy levegő... nagy levegő...

Nem tudom, hogy tényleg megtegyem-e? Vagy inkább dédelgessem magamban még egy kicsit a dolgot?!?!

Mondjam, ne mondjam? Írjam, ne írjam?

Na jó, legyen! Egyszerűen csak leírom:

Elkezdtem dolgozni egy könyvön! (Sokan rágták ezért a fülemet, úgyhogy nekik üzenem, hogy végre valahára rászántam magam és belevágtam.)

Ááááááhhh, nagy titkot árultam most el! El sem hiszem, hogy megtettem!!!!!

Inkább megyek is, mert a végén még meggondolom magam és törlöm ezt a bejegyzést!

 

 

 

Szólj hozzá!