Elefántcsonttorony

Gondolatok, érzések, történetek egy sterilszobából

43. Úgy tűnik...

2017. május 26. 06:28 - revival34

Túl vagyok az első cikluson...

Jól bírtam. Ugyanúgy vezényeltem le a hétköznapokat mint máskor, de azért lássuk be, hogy ez egy "más" állapot. Nehéz lenne leírni, hogy milyen (mondhatnám, hogy ezt csak az tudja, aki átéli, de azt kívánom, hogy soha senkinek ne kelljen megélnie ezt!) egy biztos, nem teljesen önmaga ilyenkor az ember. "Kemoterápiás mámorban szédeleg" a kezelések alatt. A ciklus végére már igencsak megéreztem a hatásait. Keményen dolgozott a szervezetem. A rossz közérzet ellenére mégis az volt az érzésem, hogy ez így van jól. Azt gondoltam, hogy most pontosan ennek kell történnie. A szervezetem gőzerővel küzdött, dolgozott, égett, reszketett... Akármennyire helyénvalónak éreztem a történteket és a szívem mélyén nagyon is örültem a dolognak, mégis alig vártam a ciklus utáni egy hetes szünetet, hogy megpihenhessen egy kicsit a megterhelt, megfáradt testem. Van abban valami jó is, ha nagyon ramatyul van az ember, mégpedig az, hogy amikor jobban lesz, azt NAGYON tudja értékelni. Néhány "harcos" nap után jobb lett, könnyebb lett. Jobban lettem. Élveztem. Hálás voltam a megélt küzdésért és az azt követő kényeztető jobb közérzetért is. Nem adják ám csak úgy azt a gyógyulást, de nincs ezzel baj.

Az egy hét rengeteget számított. Jött a főnixmadár effektus, vagyis újra összeraktam magam.

Hétfőn elindult a második ciklus.

Tegnap (csütörtök, ami amúgy tervezett kezelési nap) hajnalban kaptam egy SMS-t a nővértől, hogy próbáljak meg minél előbb beérni reggel a kórházba, mert Doktor úr várni fog engem.

Huhhh. Most akkor mi van?!?! Nem tudtam mire vélni a dolgot. Mi vár rám?  Rossz hír, vagy jó hír? 

Egyre jobban kezelem ezeket a helyzeteket (is). Nincs már bennem félelem, stressz, aggodalom. Nem mondom, hogy nem cikáznak mindenféle gondolatok a fejemben, de nem uralkodnak, nem keltenek káoszt, nem zavarnak össze. Egyszerűen lejátszom a lehetséges verziókat, kicsit töprengek a lehetőségeken, de az a "rosszfajta", mardosó félelem már nincs jelen ezekben a pillanatokban. 

Bementünk a kórházba, Doktor úr még kért pár perc türelmet, így nem tudtam olvasni az arcáról. Vártam (nem sokat), majd miután befejezte azt a munkát, amiben benne volt, odafordult hozzám és közölte, hogy pazar a leletem! Amióta ismer engem, nem volt még egyszer sem ilyen jó az eredményem! Hatalmas javulás mutatkozik! Nincs meg még minden eredmény, de abból, amit lát, csak jót mondhat!

Elképesztő boldogság lengte át a szobát. Örömtáncot járt a lelkem, de az enyémmel együtt a Doktoré is. Ő is szívből, tényleg szívből örült velem. Elképesztő pillanat volt.

Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, hogy MŰKÖDIK!!!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elefantcsonttorony-steril.blog.hu/api/trackback/id/tr9112540371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása