A 100 napos extra odafigyelős, óvatos, maszkos-kesztyűs "steril" időszak után azonnal éles bevetésre küldtek. Öt ágyas szoba, közös fürdő-wc, kórházi kaja, invazív beavatkozások... Egy pillanatra elgondolkodtam... Biztosan ez az ami most kell nekem?!?! Aztán vettem egy mély lélegzetet és belevágtam. Kedd reggel befeküdtem a kardiológiai kivizsgálásra. Pontosabban feküdtem volna, de délután háromig nem volt szabad ágy. Na nem baj, nem unatkoztam, addig elmentem egy-két vizsgálatra és az első konzultációra a Doktornőhöz. Mire mindezt lezongoráztam már várt rám egy ágy az osztályon. Másnap délelőtt a terheléses vizsgálatok voltak porondon. Volt egy 6 perces járás teszt, majd egy kis pihenés után következett az ergospirometria (terheléses EKG+ légzésfunkció vizsgálat). Ez nem jelent mást minthogy kidekorálnak mint egy karácsonyfát és biciklire ültetnek. A dekoráció rengeteg EKG elektródából, egy vérnyomásmérőből, egy fülre csíptetett pulzoximéterből, egy "Darth Vader" maszkból (vastag, fekete gumi maszk naggggyon szorosan rápasszintva az arcra) állt. Így terhelés közben folyamatosan tudják monitorizálni a szívműködést, a pulzust, oxigénszintet, vérnyomást, légzésfunkciót. A végén ezen adatok együttes kiértékelése ad egy képet a beteg aktuális állapotáról, terhelhetőségéről. Ám a délelőtti karácsonyfa jelmezes buli semmi nem volt a délutáni programhoz képest. A meghívó szívkatéterezésre és szívizom biopsiára (mintavétel a szívizom szövetéből) szólt. Maga a beavatkozás, bármily furcsán hangzik, de hatalmas élmény volt. Egy elképesztően szuper Doktor csinálta a katéterezést. Csak ámultam és bámultam az emberségén és a profizmusán. Ott feküdtem egy űrbázis jellegű műtőben, éberen, beszélgetve valakivel, aki épp a jobb szívkamrám mélyén barangolt egy apró nyomásmérő műszerrel. Mondhatom, hogy még senki nem látott ilyen mélyen a szívembe. A Doktor szó szerint elvitt egy darabot (biopsia) belőle. A végén meg is köszöntem az élményt. A vizsgálat utóhatása sokkal kellemetlenebb, amikor is 6 órán át mozdulatlanul kell feküdni, mert az ember combhajlatában ott a nyomókötés és a vérzés elkerülése érdekében tilos mozdítani a lábat. Ezt úgy szívesen kihagyná az ember, de ez van, ez ezzel jár. Késő estére túl voltam a dolgon, újra lábra állhattam és végre elmehettem mosdóba, mert a 6 órás várakozást a hólyagom viselte a legnehezebben.
Azt hittem ennyi lesz, de a Doktornő este szólt, hogy szeretne elvégezni még egy vizsgálatot. Csak körvonalazta a vizsgálat lényegét, pontosan nem tudtam mi vár rám. Másnap délelőtt jött a nővér, odaadta a papírokat és mondta, hogy menjek le a negyedikre az őrzőbe. Őrző?!?!? Kezdett gyanússá válni a dolog. Bizony, nem értettem félre, ott vártak az intenzív osztály őrzőjében. Az orvos elmondta, hogy egy centrális vénán keresztül bevezetnek egy katétert és ismételten nyomásértékeket mérnek majd. Először simán, majd egy gyógyszer (vazodilatátor=értágító) belélegzése után ismét megnézik a nyomásértékeket. Szaporíthatnám a szót, de nem teszem. A lényeg, hogy egy újabb katéterezés következett, igaz most a jobb kulcscsont alatti vénámból vezették be a műszert. Jobb kamrai nyomásmérés, majd egy szörnyű maszkon keresztüli gyógyszer belélegzés közben a katéter ide-oda tologatásával méregetések sorozata következett. Levezetésként megvártuk míg kiürül a gyógyszer a szervezetemből és újra mértünk. Ez a kis "vizsgálatocska" majdnem négy órát vett igénybe.
3 és fél nap, sok-sok vizsgálat (EKG-k, ultrahangok, terheléses tesztek, katéterezések, röntgenek...) után diagnózissal a zsebemben hagytam el a kórházat péntek délelőtt.
Ja igen, a diagnózis! Az lett, amire számítottunk. Pulmonális (artériás) hypertónia. És szinte biztos, hogy idiopathiás, azaz ismeretlen eredetű. Jelenleg középsúlyos a helyzet. Kaptam egy gyógyszert, és majd meglátjuk működik-e?
Hálával tartozom a Doktornőnek, mert nagyon magas szakmai tudással és nagy alapossággal járta körül az esetemet. Semmit nem bízott a véletlenre.
Ha a statisztikát nézem, akkor egy évvel ezelőtt nulla volt az ismert, diagnosztizált betegségeim száma. Mára ez a szám kettőre változott. Kettő betegség, ami elvileg (a tudomány mai állása szerint), hangsúlyozom elvileg nem gyógyítható. Azt, hogy melyik volt előbb, nem lehet tudni. Ez olyan tyúk meg a tojás esete. Egyenlőre egymástól függetlenként mutatják egymást, mint két nagy egyéniség. Meglátjuk...
Ilyenek az én szívügyeim mostanság. Zűrösnek zűrösek, de nem a szerelmi viharoktól.
Október végén kardiológiai és hematológiai kontroll.
Szóval a történet folytatódik...
