Szerda reggel ismét (immár másodszor) részese lehettem a csontvelő biopszia adta élmények megtapasztalásának. Hááát! Már említettem, de most is csak megerősíteni tudom az általam (és sokak által) elmondottakat, tényleg nem kívánom senkinek ezt az érzést. Kőkemény, semmihez sem hasonlítható fájdalom. Fogaimat összeszorítva szisszenés nélkül csináltam végig, de ez akkor is huhhh és ááááá és uuhhh.... Negyed óra jegelés és pihenés után már mehettem is tovább, mintha mi sem történt volna.

A vizsgálat után találkozónk volt a koordinátorommal. Odaadtam a még hiányzó vizsgálati eredményeket, az aláírt nyilatkozatokat, tisztáztunk pár kérdést és ezzel tulajdonképp végeztünk is az előkészületekkel. Minden készen áll. Azt mondta nagyon úgy tűnik, hogy jövő héten be is feküdhetek az osztályra, csak még azt nem tudja megmondani melyik nap mehetek. A pontos dátum miatt még hívni fog.

Péntek délelőtt jött a hívás! Kedden mehetek!

Kedd! Megvan a nap. Ám körülbelül egy óra múlva ismét telefoncsörgés, a vonal végén a koordinátorom.

Jaj, csak ne rossz hír legyen - gondoltam.

Azért keresett, hogy mégsem kedden, hanem HÉTFŐN reggel várnak szeretettel és, akkor belevágunk.

Szóval június 8-án reggel megkezdődik a hónapokig tartó világtól való elvonulásom. Boldog és nehéz a szívem egyszerre. 

A hétvége minden percét kihasználom. Szeretgetem a családomat, ha lehet még többet, mint általában. Foglalkozom a kutyunkkal és cicánkkal, mert aztán őket nagyon sokáig nem láthatom majd...és rengeteg-rengeteg gyümölcsöt eszem, mert azt is hónapokra ki kell húznom majd a bevásárlólistámról. 

Szóval gyümölcs evős, családszeretgetős hétvége elé nézek.

Hétfő reggel pedig kezemben a csomagjaimmal átlépem az Őssejt Transzplantációs Osztály küszöbét, ahova a családom már nem léphet be velem. 

Indul a finálé!

Remélem hatalmas sikerrel zárul ez a fejezete az életemnek.